Welcome week

Az első hét igazán mozgalmas volt, és tele újdonságokkal, mint ahogy az ilyenkor szokás.

Szállás tekintetében én a kollégiumot választottam, mert ez egyrészt kényelmesebb, egyszerűbb, olcsóbb megoldás, másrészt kitűnő lehetőség minél több embert megismerni. Külvárosi részen helyezkedik el, úgyhogy csendes környéken vagyunk, tíz perc sétányira viszont található szupermarket és metró megálló is, amellyel könnyedén el lehet jutni a városközpontba. Ez körülbelül fél óra utazás összesen, az egyetem pedig körülbelül 35-40 percnyire van, ami korrektnek mondható. Felszereltség és kényelem tekintetében pont olyan, mint az eddigi kollégiumok, ahol voltam, igazából pont erre számítottam.

A kötelező adminisztratív dolgokon, ügyintézésen kívül a hét minden napján volt valami fakultatív program, melyet a helyi International Club szervezett, városnézéstől kezdve, kocsmai kvízen, filmklubon, félévnyitó bulin keresztül a kirándulásig számos program közül lehetett választani.

Végül pedig néhány kép, ami a városnézős csapatversenyen készült:

 
  Kilátás a Letna Parkból

Metronom
 
Karlův most
 



Megjegyzések

  1. Van egy kis Budapest-beütése az első két képnek. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, mikor először felmentünk oda, nekem is az volt az első gondolatom, hogy teljesen olyan, mintha most a Gellért-hegyen lennék. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések